5. blog – Edinburgh és utazás az Egyesült Királyságban (only in Hungarian)

Edinburgh nincs közel Aberystwyth-hez (gyakorlatilag az Egyesült Királyság másik végében van), de miután megnéztem néhány képet a városról, tudtam, hogy egyszer el kell látogatnom oda, és mikor, ha nem most?

Nagyjából 7 óra volt odajutni, a vonat minősége rendben volt, de eltörölték az egyik járatot, így más úton kellett mennünk.  

journey to Edinburgh

Én a barátnőmmel utaztam, de már a hotel lefoglalása után megtudtam, hogy az itteni ESN csoport (Erasmus Student Network, minden erasmusos egyetemen van egy, programokat szerveznek a cserediákoknak, érdemes csatlakozni) is szervez egy utat Edinburgh-ba egy hónappal később. Ez alapján arra következtettem, hogy jó város mellett döntöttünk.

A vonat a belvárosba érkezett, ami nagyon szuper, viszont mi a külvárosban szálltunk meg. Ez nem okozott gondot, hiszen ott is volt mit megnézni, illetve Edinburgh nem túl nagy város, így gyalog is nagyjából háromnegyed óra alatt el tudtunk jutni a törtémnelmi városrészig.

Edinburgh térkép

Két éjszakát töltöttünk ott, ami elég volt a legfontosabb nevezetességek megnézéséhez, bár mi inkább kötetenül sétálva próbáltuk a város hangulatát átélni. Nem is olvastam túl sokat a városról, a látvány sokkal érdekesebb számomra, éppen ezért ebben a rövid posztban is a képeken van a hangsúly.

Ami rögtön szembetűnik, hogy dombokra épült a város, így természetileg is van látnivaló, illetve a középkori hangulata. Tele van várfalakkal, bástyákkal, középkori épületekkel a város, amikre readásul gyönyörű kilátásunk is van több helyről is.

Ha szeretnétek majd utazni az Egyesült Királyságban, tudni kell, hogy néhány dolog másképp működik, mint otthon. Itt nincs állami vasút, sem diákkedvezmény, így elég drágák a jegyek. Meg lehet vásárolni az úgynvezett Railcardot, ami 30% kedvezményt ad minden jegyre és 30 Fontba kerül, de még ezzel a kedvezménnyel együtt sem olcsó. Viszont a vagonok tiszták, a vonat gyors, és bár gyakran késik, összességében emberi időben sikerült megtenni az oda-és visszautat. Itt nem állami vasút van, hanem minden területen külön cég szolgáltatja a járatokat, illetve a jegyet is resellerektől kell megvenni. A legtöbben a Trainline nevű appot használják, így én is azt töltöttem le, és eddig szuperül működött, egyszerű és egyértelmű. Illetve fontos, hogy érdemes minél előbb megvenni a jegyet, mert úgy olcsóbb. Ne menjünk utolsó vonattal, mert néha eltörölhetik. Busszal és repülővel is lehet menni helyekre, de ebben az esetben a vonat tűnt a leglogikusabbnak.

Visszatérve Edinburgh-ra, összességében elmondható, hogy – az építkezéseket leszámítva – gyönyörű városról van szó, ami nagyon sokszínű és változatos. Ha belefér a keretbe, érdemes meglátogatni London vagy egy másik nagyváros meleltt/helyett.