Modern költészetünk sírba tiporja az elavult érzelgősséget. Nincs szükség hosszas nyavajgásra. Rövid, tömör mondataink mindent elmondanak.
A jó élet
Az érzelmek célravezető értelmezésével gyakran szembemennek a társadalom diktálta hiedelmeink. Ezt tudatosítsuk magunkban.
Szabad akaratunk Isten kezében volna? –
Isten szavát hallottad, fiam. Kelj hát fel, menj utadra! Tedd, amit kell, hisz’ eljött a megváltás ideje. Jutalmad csupán egy, de az mindennél ékesebb: cselekedeteid és sorsod szeretete. Tenni könnyű lesz, hiszen általam vagy. Az irányíthatatlan elfogadásában pedig segíthetek, csupán engedned kell. Így hát mindened megvan – mégsem vagy teljesen kész. Fogadd hát ezt is el, s szárnyalj tökéletlenségeddel.
A gondolat nem te vagy –
Ne ítélj el másokat, se magadat egy-egy érzelem vagy gondolat alapján. Tanuld meg, tudatosítsd magadban, hogy nem vagy velük azonos. A személyed sokkal bonyolultabb annál, minthogy le tudd azt írni egy vággyal vagy félelemmel. Helyette tanulmányozd önmagad és teljes létedet – indulj el a megértés útján.
Legmélyebb démonjaink –
Tudomásul kell vennünk, hogy félelmeink olyan mélyek és erősek is lehetnek, hogy azt higgyük, a józan eszünk beszél hozzánk. Pedig valójában gyakran, amikor nem ismerjük elég jól magunkat, olyan félelmeink lehetnek, amik teljesen megváltoztatják gondolatainkat, hiedelmeinket. Így hát az önismeret, illetve az újonnan felismert félelmeink leküzdése feltétlen szükséges a sikeres és boldog élethez. A tisztánlátáshoz bátorság szükségeltetik.
Betekintés a reménytelenségbe
Üres létben tétova jámbor szándék. Nincs tény, nincs fény, csupán örökkön örökké borongás a ködben. Káosz, sötétség köröttem.
Világunk hamis remény mozgatja és irányítja? –
Barbár szavak! Semmi több.
Isteni ígéret, fájó hazugság.
Királyi tett – csupán hamis képzet!
[S az élet:] maga a színjáték.
Raszkolnyikov –
Elszakadtam az élettől, mint a kis, sodródó hajó a parttól. Ez már nem a kikötő, nem az öböl, s nem is a tenger; ez maga az óceán, annak is csupán a sötét közepe.
A szabad XXI. század káosza –
Nem tudom már, mi a helyes cél. Hogyan lehetnék sikeres, elégedett önmagammal, boldog? Egyáltalán melyik az, ami igazán fontos? Vagy lehet ezt mind egyszerre? Túl sokat akarnék? Nem tudom. Nem tudom, mit akarok. Vagy hazudnék önmagamnak? Biztosan. Türelmetlen lennék lépésenként haladva előrejutni? Biztosan. Gyenge volnék? Biztosan. Önmagam által jelentősségtelenné tett közhelyek cikáznak a fejemben. Őrület. De nem őrültség! Csupán a fáradt elme gondolatai. Nehéz az elfogadás. Nehéz a fejlődés. (Nehéz önmagamat és a jelenemet szeretni. Sajnálom.)
A szeretetről
Nem tudom, mi a szeretet. De azt tudom, hogy ha a te fájdalmad engem is szomorúbbá tesz, valahol közel járhatunk hozzá.
A szeretet útja az elfogadás –
Megérteni.
Törődni.
Érteni.
Beletörődni.
Az igaz szeretetről –
Ha valakit szeretünk, nem fogjuk akarni nem szeretni. Hiszen az igaz szeretet cselekvő szeretet, általunk lesz valós. Nem függünk senkitől, saját döntésünk hozzuk. Ellenben ha valakit nem akarunk szeretni, mégis úgy érezzük, nem tudjuk elengedni, az valójában nem igaz szeretet, hanem függés. Toxikus szerelem. Minket irányít, és nem mi irányítjuk. Miért szeretünk valakit? Azért, amilyen. Mert szeretni akarjuk. Mert teszünk érte – a másikért, önmagunkért, a kapcsolatért.
Szeretni önmagunkat –
Érzékelésünk egésze saját egónk körül forog, így legnagyobb felelősségünk a szerénység és mások szolgálata. Ez azonban egészséges önszeretet nélkül tartósan megvalósíthatatlan, kevésbé hatékony, vagy ránk nézve kártékony – melyet nem akarhatunk. Úgy kell magunkra tekintenünk, mint akinek boldogságáért felelősséggel tartozunk. Arra is rá kell jönnünk, hogy az egó lopott dolog, az alázatos magabiztosságot – mely önmagunk szeretetén alapszik – viszont csak kiérdemelni lehet (Ryan Holiday). Éppen ezért meglepően nagy munka igazán szeretni önmagunkat úgy, hogy közben helyesen is cselekszünk.
Hálával a sztoikusoknak,
Lengyel Ábel
Összegyűjtve és megszerkesztve: 2020. ápr. 30